A CSALÁD mindenek előtt!

A Családnak arra kell törekedni, hogy az utódokat ne csak fölnevelje, hanem taníttatással, biztos jövőt adjon a kezébe.

 Ez a lap Cakó János weboldala: készűlt 2012.10.09. : 14:00

Itt alább, bemutatom a Családomat:

Az első képen Adél unokámmal, aztán a Nagymama, az unokájával, harmadikon a gyermekorvos lányom, Dr. Cakó Judit, a negyediken Domány Adél egyetemista unokám látható egy "tengerparti üdülésen". A képek sorát egy régi emlékkel zárom, Irénke és én Szüleimmel, pécsi lakásunk bejárata előtt.

100_0862.jpgjudit_asztalnal.jpg

adus_yu_eszik.jpg a_mecsek_utcaban.jpg

   100_1117.jpgapamirenkaanyam.jpg

               100_1118.jpg     apammal.jpg          

Nevetés

Szüleim, munkásemberek voltak, Apám, a Pécsi Szénbányászat Tröszt Pécsújhegyi Üzemében raktáros , Anyám, a Pécsi Dohánygyárban a szivarkagyártósori munkás.

Gyárvároson laktunk, szemben az ovodával, az elemi iskolával, és a Gyárvárosi templommal. Az alsó tagozatos osztályok után, jött a Széchenyi Gimnázium, a Felsőipariskola, majd a Műegyetem. Drága szüleim nagy törődéssel taníttattak, nemcsak emberré, hanem szakemberré is.

Azt szeretnénk mi is, ha humán orvos lányunk, szintén tanúlt emberré neveltethetné "egyszem" lányát. Egyébként, mind a négyen "egykék", egyedüli utódok vagyunk, nem is tudom ez "szerencsés-e"? 

Nevetés

Még jó is lehet az áramütés?

2012. október 19. | 12:38

A hosszan fekvő betegeket védheti a felfekvéses sebektől az az elektromos alsónemű, amely a test alsó felének bőrét ingerli enyhe áramütésekkel, ezzel serkentve a vérkeringést.

A felfekvés jórészt krónikus fekvőbetegek körében kialakuló állapot, amelynek oka, hogy a páciens hosszan fekszik mozdulatlanul egy bizonyos testhelyzetben, ezért a nyomáspontok nem jutnak megfelelő vérellátáshoz, így fekélyek alakulnak ki a bőrön. Az idősek különösen veszélyben vannak, mivel a kor előrehaladtával a vérkeringés hatásfoka amúgy is gyengébb. Kanadában évente félmillió beteg szenved felfekvésektől, kezelésük az ország egészségügyi kasszájának 700 milliárd forintnyi pénzébe kerül - olvasható a BBC honlapján.

A ruhadarabbal kanadai kutatók kísérleteztek: két elektromos betétet helyeztek el benne, amelyek a páciensek ülepét fedték el. Egy hónapon át 37, gerincsérülés miatt mozgásképtelen beteget napi 12 órán keresztül stimuláltak minden 10 percben 10 másodpercen át. Tapasztalataik szerint - amelyeket a Neuroscience 2012 konferencián ismertettek - a kezelés ideje alatt egyik betegnél sem alakult ki felfekvés.

A Calgary Egyetem kutatói mindazonáltal hangsúlyozták, hogy jóval szélesebb körű tesztelésekre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire képes megelőzni a felfekvések miatti sebesedést.

Forrás: MTI

Nevetés

Gyerek- Gyermeknevelés!

Kétgyerekes anyaként és pszichopedagógusként azt gondoltam, nekem minden szuper jól fog menni a gyerekekkel, aztán amikor egy papírra a nevem mellé felkerült a gyes-neurózis diagnózis, eldöntöttem, hogy kimászom ebből. Most jól vagyok, és a szakmám segítségével mama-csoportokat vezetek, ahol segítek nekik kisebb-nagyobb problémáik megoldásában. Remélem nektek is tudok valami hasznosat mondani, így írott formában.

Miért is írok erről? Kérlek légy kitartó és olvass tovább! Ha nem ismersz magadra a cikk alapján, gratulálok. A magyar nők legnagyobb problémáját spontán módon megoldottad. Ha mégis van valami, ami rád is vonatkozik, akkor talán egy kis segítséget adhat, hogy hogyan is lehet egy ember anya, nő és feleség egy személyben. Mi a csodáról beszél ez? - kérdezed. Arról, amikor fáj a hátad, alig aludtál, kivagy, van kb. 5-10 kg (ha nem több) súlyfelesleged, és már érzed, hogy lassan saját teljesítőképességed határán vagy. Kicsit ki kellene kapcsolnod, aludni is kellene, nem lenne rossz egy fodrász vagy egy kozmetikus, hogy a masszőrről ne is beszéljek. Ok, de van itt egy gyerek, vagy nem is egy. Plusz a mosás, vasalás. Szóval hogy is lehet mindezt megoldani? Vagy nem mosok, de akkor milyen ruhába megy a férjem dolgozni, közben a kicsit etetni kell, jobb esetben 3 óránként. (Persze, az XY magazin szerint 3 óránként, de az én gyerekem nem olvassa a magazinokat, ezért bőszen ébred is kétóránként. Természetesen nem a szaklapokat akarom bántani, csak néha a cudar valóságról is lehetne cikket írni) Szóval lehet-e egy kismamának, edzésre járni, vagy fodrászhoz? A válasz: határozott IGEN.

Próbálkoztam én is, de először a lelkiismeret- furdalásom volt a legnagyobb akadály. Az eddigi tapasztalataim szerint a lelkiismeret furdalás nagyon erős visszatartó-erő. De kérlek, gondold végig, mi az előnyöd, illetve a család nyeresége abból, ha teljesen fáradt, kimerült anya vagy feleség várja őket otthon? Senkinek nem jó ez. Meg kell tanulnod, hozzá kell szoknod, hogy neked is jogod van egy kis pihenésre, és nem kell az anyaság oltárán hősiesen feláldoznod magad. Most persze nem egy hetes wellness üdülésre gondoltam, de néha egy kávé a barátnővel, és csodásan kisimulnak az idegek.

A legjobb technika, ha összeírod, mi az ami téged kikapcsol. Pl. olvasás, zenehallgatás, egy kis séta, beszélgetés...Azután gondold végig a napjaidat, hol is tudnál 5-10 percet vagy egy órácskát kiszakítani magadnak.

Kérdezheted, miért ilyen fontos ez?

Azért mert a fáradt, nyugtalan ember idegesebben reagál az apró kis problémákra is. Az ilyen idegállapot táptalaja az elégedetlenségnek, s ebből lehetnek az esti veszekedések a férjjel, vagy a „minek idegesít ez a gyerek" érzés, ami lassanként megmérgezheti az anya-gyerek kapcsolatot. Ha nem engeded meg magadnak, hogy néha pihenj, a szervezeted egy idő után jelezni fog, vagy lelki, vagy testi szinten.

Innen már csak egy lépés a depresszió, vagy a kisebb pszichoszomatikus betegségek. Ezek azok a betegségek, amelyek pszichés okokra vezethetők vissza. Fejfájás, gyomorégés, allergia, emésztési panaszok stb. Természetesen ezeket ki kell vizsgáltatni szakorvossal, de nagyon gyakran lelki okai vannak. Lehet, hogy vannak jó kis gyógyszerek, de attól még a lelki ok- azaz a kialvatlanság és fáradtság- nem múlik el, és tünetváltás következik. Eddig a gyomra fájt, de a savlekötőnek köszönhetően elmúlt. Ha a lelki probléma még mindig fennáll, jön egy másik tünet, pl. fejfájás. Próbáld elkerülni ezt az ördögi kört.

Szabadságot, de milyen mértékben?

Ezt kell mindenkinek saját magának eldönteni. Igen, ismerek olyan anyákat, aki hosszú hónapok, sőt évek után sem akartak elmenni otthonról, mert nekik a kicsi mellett a legmegnyugtatóbb, de találkoztam olyan mamával is, aki az összeomlás szélén állt, mert, hogy néz az ki, hogy alig pár hónapja szült és már el akar menni otthonról, hogy kicicomázza magát.

Ha úgy érzed, fogynak a lelki tartalékaid, keresd meg, téged mi tölt fel leginkább, vagy leggyorsabban. Van, akit az olvasás, van, akit egy jó film, van, akit egy edzés, és van, akit egy kis kényeztetés (fodrász, kozmetika...). Ha a gyermekvigyázó is megvan, ne habozz, ha úgy érzed, kell egy kis feltöltődés, ne sajnáld magadtól.

Persze nem azt mondom, hogy hagyd ott a gyereked hosszú órákra, de hidd el, az senkinek sem jó, ha te kiborulsz és az összeomlás határára jutsz.

Olvastam valahol, azt gondolom, nagyon fontos mondat: Inkább egy nyugodt anya 12 órában, mint egy ideges 24 órában.

Gondold ezt végig, és tégy belátásod szerint. Ha Téged a gyerekeid töltenek fel a legjobban, használd ki, de ha egy kis szabadságra vágysz, próbáld megszervezni.

De van egy rossz hírem: a legnehezebb talán az lehet, hogy, ha Te már tisztában vagy, hogy kell egy kis szabadság, de mégis, hogyan lehet ezt előadni a férjünknek, vagy hogy fog vélekedni erről az anyósom. (Bocs Nagyi!) Igen, sajnos ezeket a csatákat meg kell vívnod, a saját érdekedben. Mert helyetted senki nem fogja megszoptatni a gyereket, meg éjjel ki is kel fel, ha sír?

Tehát sokszor erősnek kell lenned, mert könnyen feladja az ember ezeket, a kívülről talán önzőnek látszó vágyakat.

Nézz magadba, mennyi tartalékod van még, mikor, mivel tudnád ezt újratölteni, és tégy ennek megfelelően.

Hajrá!! Sok kitartást!

 Nevetés

A családi értékek átadása gyermekünknek.

Kandikó Éva ● 2010-03-05 10:09.

Bezzeg a mi időnkben!- halljuk gyakran idősebbek szájából, miközben elhűlve nézik a mai fiatalokat, akik nem tudnak viselkedni. Mert nem tanulták meg otthon, hogyan is kell azt. De vajon mi az, amit megtanulnak? Milyen mintával engedjük útra gyermekeinket?

Az értékrendszer az ember egyik leglényegesebb meghatározója. Ez határozza meg, hogy számára mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen, mi az, ami fontos, és mi az, ami nem fontos. Mindezt a családban kellene elsajátítania, hiszen a család egyik fontos feladata a szocializáció, a következő nemzedék felkészítése a felnőtt életre. Annak ellenére, hogy a család feladatai napjainkban igen nagy változásokon mennek keresztül, ennek a szocializációs funkciónak a fontossága megkérdőjelezhetetlen. És ez akkor is igaz, ha ebben a folyamatban egyre nagyobb szerep jut a családon kívüli tényezőknek, az iskolának, a kortársak csoportjának, és sajnos nem utolsó sorban a médiának. Ezek fiatalokra gyakorolt hatása gyakorta szöges ellentétben van a családi értékrenddel, sőt, nem ritkán erősebbnek is bizonyul annál. A szülői értékrendnek tehát meg kell küzdeni azokkal a világból érkező hatásokkal, melyek gyermekeiket érik.

Ez a folyamat a 20. század második felétől gyökeresen megváltozott. Míg korábban minden felnőtt egyértelműen fejezte ki a fiatalok irányába azt, amit értéknek tekint, viselkedésével sugározta is azt, míg az elvárások is teljesen világosak voltak, míg a felnőttek tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, és a felnőtt lét több előnyt, mint hátrányt jelentett a fiatalok számára, addig a második világháború után ez a tendencia igencsak megváltozott. Manapság mindinkább kitolódik a felnőtté válás időpontja, ugyanis a fiatalok mind kevésbé tudnak a felnőtté válás összes ismérvének egyszerre megfelelni. Gyermek státusban élnek együtt szüleikkel, azonban döntéseikre a szülőknek már nincs hatása. Sőt, napjainkban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a családon belül megfordul az értékátadás iránya. A szülők igyekeznek alkalmazkodni a gyerekekhez, nem pedig fordítva.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy az értékek rendszere meglehetősen összegabalyodott. Sok, régen magától értetődő érték vált semmivé, némelyek értelmüket vesztették, míg mások, melyek addig háttérben voltak, most hangsúlyossá váltak. A minket körülvevő világ kuszává, áttekinthetetlenné vált, melyben a szülők sem képesek eligazodni, hogyan várhatnánk el tehát tőlük, hogy gyermekeiknek időtálló útmutatást tudjanak adni?

Nyilvánvaló, hogy minden szülő a legjobbat akarja gyermekének, szeretné, ha megtalálná azt a hivatást, melyből megél és örömet is okoz neki, vágyik rá, hogy szerető családban éljen, és általánosságban: zökkenőmentesen élje az életét. Mindezekkel együtt a legjobb szándék sem elegendő ahhoz, hogy gyermekeiknek biztos támpontot adhassanak a jövőre nézve. Hiszen ki tudhatja manapság, milyen pálya hoz megélhetést, boldogulást az elkövetkező években, vagy milyen tulajdonságokat kell gyermekeinknek kifejleszteniükmagukban ahhoz, hogy sikeresek legyenek?

Nevetés

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 3
Heti: 6
Havi: 6
Össz.: 6 671

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
A CSALÁD mindenek előtt! - © 2008 - 2024 - gyarvarosi.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »